Hordozósok, hogyan kommunikáljunk? Segítsetek!

Vatanai Kipawa

Már rég óta motoszkál bennem egy kérdés. Sok anyukát látok, aki nem csak keguruban, hanem kendőben, mei-tai-ban is kifelé köti a babáját. Szívesen szólnék neki, ám megbántani, okoskodni, tolakodni semmiképp nem szeretnék. Nyilvánvaló, hogy NEM azért teszi, mert ártani szeretne. Sokan nem is tudják és hálásak a hordozós jótanácsokért, mások azonban zaklatásnak veszik, jobb esetben csak lepattintanak azzal, hogy "különben sír a kicsi". 

Olyan megközelítéseket, MONDATOKAT szeretnék összegyűjteni, melyek segítenek tapintatosan, segítő szándékkal közelíteni a kifelé hordozó anyukákhoz.

Mert ugye nem mindegy, hogy a jó szándékot hogyan kommunikáljuk... hogy az elgondolkodtat vagy egy életre elveszi a kedvet a hordozástól (elvégre a babakocsisoknak senki nem szól be... ugye?).

Mikor én tanultam kendőben hordozni, bizony gyakran kötöttem fel rosszul (lazán, ferdén) a kisfiamat. A hordozóshéten tudtam meg például, hogy hiába van ráírva a mei-tai-ra, hogy 3 hónapos kortól... amíg nem tud stabilan ülni a baba, addig ne kössem bele, inkább kendőzzek. Pedig milyen nehezen boldogultam a háti kötéssel és hogy vártam azt a 3. hónapot:) Viszont a tapasztalat és a szaktudás türelemre intett, meg is fogadtam. Szintén ott tudtam meg, hogy ma már nem igazán ajánlják a bölcsőtartásba kötést, kendőben sem.

A hordozás ma már szakma lett, amit igenis tanulni kell. És az szülőknek sokat gyakorolni. Léteznek instant megoldások, amik sokszor jobbak másnál (legkisebb rossz, pl. mikor nem voltam otthon és az apukám maradt a picivel, aki CSAK kendőben tudott megnyugodni, akkor igazi kincs volt a kenguru), ám ha létezik és alkalmazható annál jobb, akkor kérek szépen minden anyukát: hallgassuk meg egymást, keressük, mi a legjobb a babánk egészsége szempontjából. 

Én magam hiszek a hordozási tanácsadóknak, a szakembereknek (ne feledjük, hogy nem kisebb szaktekintély, mint Dr.Bagdy Emőke is ajánlja a hordozást kötődési vonatkozásban), megfogadom a tanácsaikat. Egyetlen dolog volt amit a témában olvastam és valahogy sehogy sem tudok azonosulni vele, mégpedig, hogy a babakocsiban se utazzon a gyerek kifelé. Azok az érvek, hogy akkor, ha nem látom a baba arcát, akkor kevesebbet beszélek hozzá, olyasmit is olvastam már a témában, hogy akkor később tanul meg beszélni, stb.... nálam nem állják meg a helyüket. Ezen akkor gondolkoztam el, mikor a kisfiamat a hátamon vittem. Akkor sincs köztünk szemkontaktus, akkor most az a sok rossz rá is vonatkozna? Nem hinném. 

Biztos az is számít, hogy mekkora babát, mennyi ideig és miért tolunk kifelé, ezt aláírom. De ez a szemkontaktus-hiány meg "nembeszélekhozzáannyit" nekem nagyon nem ellenérv. Persze, ez csak az én véleményem lehet vele egyetérteni vagy vitatkozni. 

Ha valaki kötődő nevelésről szeretne olvasgatni, hordozásról, alvási szokásokról, szoptatási nehézségekről, azok elfogadásáról, szívesen ajánlom Dr. Büki Andrea, gyakorló édesanya közérthetően megfogalmazott,  rövid, olvasmányos és személyes hangvételű, ám nagyon meggyőző Ölelj át című könyvét.

Jól elkanyarodtam a témától... úgyhogy vissza:) Kifelé hordozással nem csak az amerikai filmekben találkozom törvényszerűen (ott mást nem is látok), hanem olyan mesekönyvekben is bele-belefut az ember, melyek egyébként - ismét szubjektív - a mai gyerekkönyvek csúcskategóriái. Ilyen az Őszi böngészőben Móni a kis Barbarával (megtaláljátok?:) illetve Anna, Peti és Gergő sorozatban Anya. Azt hiába keresem, nem találom... de mintha ott háton kifelé lenne az egyik csemete. Hát, ez van.